Köszöntjük az Ivó Vadasparkban! Látogasson el vadasparkunkba, csodálja meg a vadakat saját természetes környezetükben és bizonyára feledhetetlen élményben lesz része!

Az Ivó Vadaspark Székelyudvarhelytől kb. 30 km-re található, a Madarasi Hargita aljában. A 2007-ben megnyílt Vadaspark célja a Romániában és az Európában őshonos vadfajok erdei környezetben való bemutatása. A közel háromszáz hektáros területen gím- és dámszarvasokat, muflonokat és őzeket csodálhatnak meg a látogatók.

Várjuk az Ivó Vadasparkba egyéni és csoportos látogatásokra!

- Időtartam: kb. 2-2,5 óra
- Távolság: 3-4 kilométer
- Létszám: minimum 2 fő – maximum 8 fő
- Árajánlat: felnőttek 20 Ron, 4-16 éves gyerekek 10 Ron, 4 év alatt ingyenes

Távcső és túrabot biztosítva van!
Túracipő és vízhatlan öltözet használata javasolt!
Engedélyezett a fotózás, és videó felvétel készítés. (Csak saját részre! Állvány és teleobjektív használata kizárva!)
Meleg napokon a reggeli és esti órákban érdemes a Vadasparkot meglátogatni! (A nagy meleg elől az állatok elhúzódnak!)

Érdeklődni, bejelentkezni:
Abrán Emese mob: OO4-O747 348592
Honlap: http://www.vadaspark.ro

Szabályok:
1. A vadaskertbe való belépés a látogató saját felelősségére történik
2. Kötelező a vezető utasításainak betartása
3. A vadaskertben tilos:
- dohányozni
- szemetet eldobni
- a csoporttól elmaradni
- állványról fotózni, vagy filmezni
- állatot bevinni

Gímszarvas (Cervus elaphus)

Megjelenése:
Az állat hossza 165-250 centiméter, magassága 100-150 centiméter és testtömege 160-200 kilogramm. A bikák ágas-bogas agancsot viselnek, melyet minden évben ledobnak, és újat növesztenek. Szőrzete télen szürkésbarna, nyáron vörhenyesbarna. A tavasszal született borjak szőrzete vörösesbarna, sárgásfehér pettyekkel. A szarvasok "tükre" nyáron világos barnás-sárga, télen sárgás-fehér. A nyaksörény és a hastájék szőrzete a bikáknál sötétebb mint a teheneknél. Szőrzetüket évente kétszer váltják, ősszel szeptember-október hónapban, tavasszal április-május hónapban.

Életmódja:
A bikák egyedül vagy kis csapatokban, a tehenek kis családi kötelékekben élnek. Legelő típusú faj, tápláléka lágyszárú növények, de tavasszal a bokrokról és fákról a rügyeket is elfogyasztja. Napi 8-10 órát tölt táplálkozással, majd ugyanennyit kérődzéssel. A gímszarvas a természetben körülbelül 10-12 évig, fogságban a bikák körülbelül 18 évig, a tehenek 20 évig élnek.

Szaporodása:
A tehenek 2-4, a bikák 5-6 éves korban érik el az ivarérettséget. A párzási időszak szeptemberben és október elején van. Vemhességi idő 240 nap, 1 borjút hoz a világra, az ikerszülés nagyon ritka. Az anya 6-8 hónapig szoptatja borját.

Európai dámvad (Dama dama)

Megjelenése:
Testhossza 125-165 cm, farokhossza 16-19 cm, marmagassága 80-110 cm, testsúlya 40-125 kg (bika) és 25-50 kg (tehén). A dámszarvas hosszúra nyúlt, lapátszerű agancsa jelentősen különbözik minden más szarvasétól. Mindkét nem felnőttkori bundáján vörösesbarna alapon sorokba rendezett fehér pöttyöket találunk. A világos formáktól kezdve a teljesen fehér alakokig sokféle változat fordul elő. De sötétbarna állatok is vannak, főleg a vadasparkokban tartott dámszarvasok között. Nyáron a szőrzet vékony és sima. Télen a fejtető, a nyak és a fülek barnásszürkék lesznek; a hát és az oldalak feketések; a szőrzet vastag és durva. A fehér állatok egy évszakban sem változtatják meg színüket, és télen csak hosszabb szőrzetükkel tűnnek ki. Néhány szarvas már fiatal korában is sárgás bundát visel, ritkán fekete példányok is előfordulnak. A fartükör fehérrel és feketével keretezett. A dámszarvas 20-30 évig is élhet. Más szarvasokkal szemben feltűnő a hosszabb farok.

Elterjedése:
Az európai dámszarvas 130 000 évvel ezelőtt majdnem egész Közép-Európában elterjedt volt. A jégkorszak után a kis-ázsiai területektől már nem követte annyira északra az ismét előrenyomuló erdőket. A Földközi-tenger térségében (El.-Ázsiában és Észak-Afrikában) az ókorban még gyakoriak voltak a dámszarvasok, de a vadászat fokozatosan visszaszorította. Később a rómaiak akkori elterjedési területükön kívülre is áttelepítették. Meghonosították Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban is. Közép-Európába, elsősorban Németországba telepítették be és a római megszállás során vitték be a Nagy-Britanniába. Európában a dámszarvas lett a legelterjedtebb "parkvad". Később világszerte sokfelé meghonosították, mint kedvelt vadászzsákmányt. Így mára vadon élnek dámszarvasok Új-Zélandon, Ausztráliában, Tasmániában, az Egyesült Államokban, Peruban, Chilében, Argentínában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Madagaszkáron és Japánban is.
A dámszarvas a fokozódó vadászat miatt eredeti elterjedési területén egyre ritkábbá vált. A 19. század során kihalt Észak-Afrikában. 1900-ra eltűnt Görögországból és az 1950-es években kihalt Szardínián is. Eredeti elterjedési területének ázsiai részén is egyre ritkább fajjá válik. Korábban Etiópiában is élt, amiről egy több, mint 1000 éves barlangfestmény tanúskodik, de onnan nagyon régen kihalt már. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy bár eredeti elterjedési területének java részéről kihalt vagy nagyon megritkult, mégsem számít veszélyeztetett fajnak, mert betelepített állományai világszerte nagyok.
A nyitott, parkos területeken találja meg a megfelelő életkörülményeket, a melegebb vidékeket és a lombos erdőket kedveli.

Életmódja:
A dámszarvasok társadalmi rendje alapjaiban hasonlít a gímszarvaséhoz. A csapat családokra tagozódik, és az üzekedési időszakon (a vadászati szaknyelven barcogás) kívül a bikák csak lazán kapcsolódnak a csoporthoz. Általában legénycsapatokban találjuk őket, melyek az üzekedés kezdetekor oszlanak fel. Legelés közben elég könnyű megzavarni őket. Napközben az állatok rejtekhelyükön pihennek. Télen erősen korlátozzák a tevékenységüket. Mivel a csapatok egész évben együtt maradnak, ezért főként többé-kevésbé rokon állatokból állnak. A csapatok között a bikák cserélődnek. Tápláléka füvekből és lágyszárúakból, fák és cserjék fiatal hajtásaiból, rügyeikből és a leveleikből áll; rostokban kevésbé gazdag, mint a gímszarvas tápláléka. A vadasparkban tartott állatok - ha létszámuk és így legelésük, illetve taposásuk meghaladja a gyep tűrőképességét - gyorsan tönkreteszik a gyepet.

Szaporodása:
A dámszarvasok üzekedése (barcogás) október eleje - november közepe között zajlik, egy hónappal később, mint a gímszarvasoknál. A bikák csoportjai kora ősszel bomlanak fel, amikor az agancsaikról a barkát (más néven háncs) már letisztították. A dámszarvasok üzekedése a gímszarvasétól jelentősen eltér, mivel a dámok lekben üzekednek, míg a gímszarvasbikák háremeket foglalnak, illetve védenek a konkurens bikákkal szemben. A dámbikák között szintén folynak párharcok, de nem olyan súlyosak, mint a gímszarvasoknál. A dámbikák a barcogó helyeken u.n. barcogó teknőket kaparnak, amelyeket egyfajta üzekedési mikróterritóriumnak lehet tekinteni. A barcogó helyen a tehenek keresik fel a bikákat és közülük különböző, sikerességre utaló jegyeik alapján választanak. A dámbika szaporodási sikerét testnagysága, hangja, agancsának nagysága és barcogó teknőjének helye határozza meg. A párzási hang, a barcogás, gurgulázó torokhang. Május végén, június elején ellik meg a nőstények borjaikat, amelyeket a gímszarvashoz hasonlóan gondoznak. Az első napokban a rejtekhelyen hagyja őket az anyjuk. Többhetes szoptatás után áll át a borjú a növényi táplálékra. A borjak pettyes szőrzete többnyire egész életükön át megmarad. A fiatal állat hamarosan csak a méretében különbözik a nőstényektől. A fiatal bikákat többnyire kétéves korukban zavarják el a csapatból, a tehenek azonban általában a szülőcsoportjukban élik le egész életüket.

Fejlődéstörténete:
Mára közeli rokonával a mezopotámiai dámszarvassal együtt egyedüli élő képviselői a Dama nemnek.
A Dama nem a felső pliocén korban alakult ki Ázsiában és Európában először a pleisztocén korban jelent meg. Észak-Afrikában szintén a pleisztocén korban találták meg először nyomait a nemnek. A pleisztocén kor melegebb időszakaiban több faja is élt a nemnek Közép-Európában és egy fajuk (Dama nesti) a Brit-szigeten is előfordult. A hidegebb időszakokban e fajok a Földközi-tenger medencéjében található enyhébb éghajlatú területekre húzódtak vissza. Az utolsó interglaciális időszakban a Dama clactoniana fajból alakult ki a mai dámvad.
A Földközi-tenger szigetei közül Szicílián és Málta szigetén ekkor egy törpe dámszarvas faj is élt, a Dama carburangelensis.

Európai muflon (Ovis gmelini musimon)

Megjelenése:
A hímet kosnak, a nőstényt az első bárányozásig jerkének, utána anyajuhnak, szaporulatát báránynak nevezik. Teste barna, a hasa, a lába térdtől lefele, a hullató körüli tükör, az arc és a fül fehér. A kosok hátán fekete csík húzódik, és a hát két oldalán fehéres folt, úgynevezett nyereg figyelhető meg. A kosok tömege 40-45 kg, a juhoké 30-35 kg. A kosok hátrafelé ívelő szarvat viselnek, amely fokozatosan növekszik, oldalra és körben csavarodik. A nőstény egyedek 5-10%-a is viselhet szarvat. Hangja a birkafélékre jellemző bégetés, a kosoknál hallható mély morgás is, veszély esetén pedig éles füttyel riasztanak.

Táplálkozása
Táplálékának zömét fűfélék teszik ki. Más táplálékot csak akkor vesz fel, ha nem talál füveket. Bendője arányban kisebb mint a szarvasféléknél, így azoknál többet kérődzik.

Szaporodása
A kosok 1,5-2,5, a juhok 1,5 éves koruktól ivarérettek, de a kosok csak 4-5 éves koruktól vesznek részt a szaporodásban. A párzási időszak október közepétől december végéig tart. A kosok szaglásuk segítségével keresik fel az üzekedő juhokat. A rivális kosokkal gyakran megküzdenek. Párzás után a kos elhagyja a juhot, és újabb párzásra kész juhot keres. A vemhesség ideje 21-22 hét, az ellés március vége és május eleje között történik. Rendszerint egy, ritka esetben két bárány jön világra, melyek születés után azonnal követik anyjukat.

Védelme
Európa szerte stabil állományú faj, védelemre csak eredeti élőhelyein, Szardínián és Korzikán vannak előírások. Egyes vélemények szerint nincs helye a magyar állatvilágban , de ez a nézet nem elfogadható, még annak tükrében sem, hogy betelepített fajról van szó. Kemény, magas hótakaróval borított teleken rászorul a segítségre. Ezt a vadászoktól kapja kiegészítő takarmányozás, esetleg hóekézés formájában. Általában mindenhol kiegészítő, színező vadfajként tartják számon.

Európai őz

Élőhelye
Az őz az erdős sztyeppék és a kis erdőfoltokkal tarkított mezőgazdasági területek szarvasféléje. Kedveli azonban a nádasokat, magas füves bozótosokkal tűzdelt térségeket is. Az erdők közül a nyitott, táplálékban gazdag, felújuló jellegűeket kedveli (vágásterületek , erdőtüzek utáni foltok). Az emberi hatások a történelmi időket tekintve az őznek kedveztek, pl. a zárt erdők kitermelése, szűz területek feltörése és a gyepesítés, intenzív mezőgazdálkodás. A viszonylag vékony hótakarót és a rövid hóborítást igényli. Elterjedésének északi határa a hozzávetőleg 30 cm magasságú tartós hótakaró vonalával esik egybe. A hegyvidékeket nem kifejezetten kedveli, 2400 méternél magasabban ritkán fordul elő.

Táplálkozása
Az őz elterjedési területének egészét tekintve mintegy 1000 növényfajt fogyaszt. A táplálékfajok mintegy 25%-a fás szárú, 55%-a kétszikűekből és 15%-a egyszikűekből tevődik össze. Az északi és alpesi területeken a gombák és zuzmók fogyasztását is leírták. A téli, táplálékhiányos időszakban fenyőfélék tűleveleit is eheti. Az őz táplálkozására a nagyfokú válogatás a jellemző, a nagy energiatartalmú, magas víztartalmú és könnyen emészthető táplálékokat kedveli. Kis bendője és az emésztő csatornán való gyors áthaladás miatt gyakran, de kis mennyiségeket kell ennie. Rendesen a nap 24 órája során 5-7 alkalommal táplálkozik, a köztes időben rendszerint elfekszik és kérődzik. Legaktívabbak az esti és hajnali szürkület idején. A táplálék összetétele az évszakok és az egyedi szokások szerint is változhat, de a pillanatnyi elérhetőség erősebben befolyásolhatja az összetételt. Télen a rendelkezésre álló táplálék fogyásával a fogyasztott növények változatossága csökken, ami miatt az anyagcsere sebessége és a táplálékfelvétel is csökken. Tavasszal az anyagcsere ráta, az energiaigény és az emésztési folyamatok is növekszenek. Ősszel a koncentrált táplálékok (termések, magvak és gyümölcsök) fogyasztása emelkedik, összefüggésben a téli zsírtartalékok felhalmozásával.

Szaporodása
A bakok első életévük végére válnak ivaréretté. Ennek ellenére kicsi a valószínűsége, hogy többségük 3 éves kora előtt részt venne a szaporodásban. Ennek oka, hogy az őzbakok territoriálisak és kevés bak képes 3 éves kora előtt territóriumot foglalni. A territórium birtoklása és annak minősége meghatározza, hogy egy-egy bak a párzási időszakban hány sutával párosodhat. Az őzbakok március és október-november között aktívak ivarilag, de az üzekedési időszak július-augusztusra korlátozódik. A suták többsége 14 hónapos kora körül válik ivaréretté, de számos adat bizonyítja, hogy kedvező táplálkozási körülmények között már életük első telére ivaréretté válhatnak. Az őz monoösztruszos faj, az ösztrusz jellemzően 36 óra időtartamú. Az őz az egyetlen szarvasféle, amelynek embrionális fejlődése nem folyamatos. A termékenyülést követően a magzati fejlődés megáll a morula stádiumban, amikor az embrió a méhbe jut. A magzat csak december végén, januárban ágyazódik be és az embrionális fejlődés csak ezt követően folytatódik. Ezt a késleltetett beágyazódásnak nevezett jelenséget nem a fotoperiódus szabályozza, hanem a blasztociták fejlődése. A késleltetett beágyazódás miatt a vemhesség ideje 264 - 318 nap között változhat. A gidák április és július között születnek meg, nagy többségük május-júniusban. A kifejlett őzsuta jellemzően 2 gidát ellik, de előfordulhat 3, sőt nagyon ritkán 4 gida is. Az 1 gidát ellő suták általában a fiatal és idős egyedek közül kerülnek ki, illetve az élőhely gyenge minőségét vagy a túlnépesedést (sűrűségfüggő szabályozás) jelzi az 1 gidás suták magas aránya. A megszülető gidák súlya 1-1,7 kg, teljesen kifejlett pettyes szőrzettel és látással jönnek világra. A születés utáni néhány napban gyakorlatilag védtelenek, ilyenkor éri őket a legtöbb ragadozók okozta veszteség. Az őzsuta gidáit néhány hónapig szoptatja. Az első hónapban naponta ötször szophatnak, a másodikban 2-4 alkalommal, majd ezt követően 1-2 alkalommal. A tejtermelés augusztustól kezd csökkenni és kora őszre teljesen elapad. Ritkán előfordul, hogy decemberig eltart a suta tejtermelése. A gidák az elválasztáskor már teljes egészében növényi táplálékokat fogyasztanak. Az őzgidák növekedése gyors, 2 hetes korukra születési súlyukat akár meg is duplázhatják, őszre a kifejlett testtömeg 60-70%-át érik el.

Életmódja
Az őz nyáron jellemzően magányosan, vagy kis családi csoportokban él, pl. suta a gidáival. Ősztől tavaszig azonban kisebb nagyobb csapatokat formálnak. A nagyobb csapatok összetétele folyamatosan változik. Erdei területeken 4-8 egyedből, nyílt mezőgazdasági területeken 40-90 tagból álló csoportok is kialakulhatnak A csoportképzés mértéke az élőhely jellegétől (fedettség és táplálékforrások) és az állomány sűrűségtől is függ. A tél folyamán a nyílt területeken a táplálékban gazdagabb részeken koncentrálódnak. A vadászati és vadbiológiai irodalom megkülönböztet "erdei" és "mezei" őzet, a kettő közötti különbségnek azonban genetikai okát nem lehet kimutatni. Valószínű, hogy a környezethez való rugalmas alkalmazkodás (viselkedés), illetve a jobb táplálékellátottság (nagyobb testméretek és szaporodás) az oka. Az őz szabad területen mintegy 10 évig is elélhet. Állat- és vadaskerti adatok alapján 15-17 év lehet a legnagyobb élettartam.

Vaddisznó (Sus scrofa)

Megjelenése
Testhossza 110-155 centiméter, farka vékony, 15-20 cm hosszú, az erős kanok marmagassága 1 méter is lehet, tömege 50-190 kilogramm (kanok) és 35-160 kg (kocák). A vaddisznók egyes vidékeken még ennél lényegesen súlyosabbak is lehetnek, a Kárpátokban például elérhetik a 350 kg-ot is. Ezzel szemben a dél-európai vaddisznók alig fele akkorák. Az ismert ökológiai szabályt követik, amely szerint egy-egy faj példányai a melegebb vidéken kisebbek és könnyebbek, mint a hidegebb tájakon. Küllemét és megjelenését tekintve a vaddisznót egyetlen más vadon élő európai állatfajjal nem lehet összetéveszteni. Színezete a csaknem feketétől a barnásvörösig és a homokszínűig változik, ezt részben a környéken uralkodó talajszínre lehet visszavezetni, a vaddisznók ugyanis előszeretettel dagonyáznak. A malacok jellegzetes hosszanti csíkokkal mintázottak. A kanok súlya jelentősen felülmúlja a kocákét, de elsősorban mégis az évről évre jobban kiálló szemfogaik (agyaraik) tűnnek fel. Az alsók gyenge ívben felfelé nőnek, míg a felsők felfelé hajlanak, és így ezekkel párhuzamosan helyezkednek el. Félelmetes fegyvert jelentenek, mert az agyarpórok koptatják, fenik egymást, és így egyre élesebbé és hegyesebbé válnak. A vaddisznók jelenlétére utal jellegzetes szaguk is, amelyet jó széllel viszonylag távolról megérezhetünk, de túrásaik ugyancsak elárulják őket.

Életmódja:
A vaddisznó családi közösségekben, csapatokban jár, ezt kondának nevezzük. A csapat magját az öreg koca jelenti, a süldőkkel és a malacokkal. A kondához lazán vagy szorosabban kötődve további állatok is csatlakozhatnak. Gyakran az előző évi fiatalok is a közösségben maradnak, amíg ivarérettekké nem válnak. A kanok csak alkalmilag keresik fel a kondát, anélkül hogy a fiatal állatokkal törődnének. Csak a szaporodási időszak kezdetekor csatlakoznak a kocákhoz. Az egyes kondák ragaszkodnak tanyahelyeikhez, ha ott nem nagyon zavarják vagy üldözik (vadásszák) őket. Mindennap oda térnek vissza, pihennek a sűrűben vagy dagonyáznak az iszapos tócsákban. Estefelé megélénkül a konda , és a disznók táplálkozni indulnak. Óvatosan közelednek az erdőszélhez, közben minden irányban figyelnek. Ilyenkor csodálatosan halkan képesek mozogni, míg egyébként, például ha menekülnek, nagy zajjal törtetnek át a sűrűségen. Ha elfogy a táplálék, messzire elkóborolnak , hogy új táplálkozóhelyeket keressenek. Többnyire lassú ügetéssel szaladnak, de ha menekülnek, bukdácsoló galoppba csapnak át. Ezt azonban csak rövid távon, többnyire csupán néhány száz méteren tudják tartani. Jól úsznak, ezért nagy folyók vagy tavak szigetein is megtelepedhetnek. Ha különösen bőséges táplálkozóhelyre bukkannak, ott gyakran nagy csapatba verődnek össze. Így volt ez például a Duna ligeterdeiben a tölgymakkérés idején. A kondák egészen közel kerülhetnek egymáshoz, nem verekszenek, és nem igyekeznek egymást távolabbra szorítani, önállóságukat azonban megtartják. Tagjaik személyesen ismerik egymást, és sivalkodó, röfögő hangon tartják a kapcsolatot. A vaddisznóknak egészen különböző hangjaik vannak, ezek jelentését csak a tapasztalt szakemberek értik. A látás ezzel szemben náluk alárendelt szerepet játszik. Apró szemükkel gyengén látnak, inkább hallásukra és rendkívül érzékeny, ormányszerű orrukra hagyatkoznak. Ez utóbbival túrnak, amikor férgek, rovarlárvák vagy gumók (burgonya vagy más raktározógyökér), esetleg gombák után kutatnak. Csaknem korong alakú orrukkal fel tudják szaggatni a talajt, de ugyanakkor meg is érzik, ha ott valami ehető akad. A házi disznókat, amelyek közös őse a vaddisznó, sok mindenre, például a szarvasgomba-keresésre is be lehet idomítani. A vaddisznók kedvelik a társaikkal való "bőrkapcsolatot". Együtt pihennek, összedörzsölik sörtéiket, így egymást tisztogatják. Gyakran olyan szorosan feküsznek egymás mellett, hogy a megfigyelő alig tudja az egyes testeket megkülönböztetni egymástól. A kanok erősen fejlett agyarai nemcsak arra valók, hogy a riválisokkal harcoljanak velük, de agyaraikkal védekeznek a ragadozók ellen is. Keményen tudnak küzdeni, és sarokba szorítva rendkívül támadékonyak. A legveszélyesebbek azonban a malacos kocák, amelyek már nemegyszer megtámadták és meg is sebesítették a békés járókelőket vagy bogyószedőket.
A vaddisznót joggal nevezhetjük igazi mindenevőnek. Tölgy- és bükkmakk, valamint mindenféle, a földön elérhető gyümölcs mellett férgeket és más, a talajban talált állatokat is fogyaszt. Megfogja a patkányt, a pockot, utóbbi kölykes fészkét megszimatolja, és orrával kifordítja, de rámegy a dögre, az elhullott vadra is.

Szaporodása
A vaddisznók párzási, búgási ideje november és január közé esik. A vemhességi idő 16-21 hét, az alom 4-10 malacból áll. A koca malacozás előtt kis mélyedést készít, amelyet puha levelekkel, gazzal ki is bélel. A malacok világosan és sötéten csíkoltak. Szemük nyitva van, és alighogy megszáradtak, máris követik anyjukat. Hevesen küzdenek a legjobban tejelő emlőkért, míg aztán néhány nappal később egyfajta rangsor alakul ki, és minden malacnak megvan a maga helye. A fiatal állatok, mint a házi disznók is, amelyek csak gyengén szőrözöttek, meglehetősen nagy melegigényűek. Sokkal nagyobb szükségük van anyjukra, mint más párosujjú patásoknak. A család ezért szorosan összetart. A malacok kb. 3 hónapig szopnak, ettől kezdve már szilárd táplálékot is fogyaszthatnak. Féléves korukra önellátóak. Kb. 9 hónappal később színezetük már a felnőtt állatokéhoz hasonló, ezeket süldőknek nevezzük. A vaddisznó a szabadban 12 évig élhet.

Mezei nyúl (Lepus europaeus)

Megjelenése
Testhossza 50-70 centiméter, 2500-6500 gramm. Színe szürke. Hátsó, erős lábai segítségével a 70 kilométer/órás sebességet is képes elérni.

Szaporodása
A párzási időszakukat bagzásnak hívják, általában március-áprilisra esik. A nőstény évente 2-3-szor ellik. Az utódok a szabadban születnek.

Életmódja
Minden ehető növényi részt elfogyaszt, legjobban a zsenge, nedves hajtásokat szereti. Tavasszal a fiatal vetésben tartózkodik és ezt eszi. Később lóherét és a lucernát keresi fel, aratás után a kukorica-, burgonya- és répaföldekre vonul, majd később a fiatal őszi vetéseket és káposztáskerteket látogatja. Télen, ha nagy a hó, behúzódik a kertek környékére és ilyenkor a gyümölcsösökben, faiskolákban, csemetekertekben rágásával hatalmas károkat tehet. Különösen az akácfa fiatal csemetéit rágja előszeretettel.

Vadgazdálkodási és vadászati jelentősége
A mezei nyúl társas vadászatokon vadászható. A vadgazdálkodás számára szintén fontos az élő nyulak befogása, melyeket főleg Olaszországba exportálnak. Évente mintegy 80-100 ezer nyulat lőnek, illetve 30-45 ezer élő nyulat értékesítenek.
Húsa ízletes, de jellegzetes vadas ízét nem mindenki kedveli. Szőrméje nem túl értékes, de értékesíthető.

Tartalmas kirándulást kívánok! Tisztelettel: Nagy Árpád