|
Legyen számunkra és valamennyiünk részére a lelki megújulás bőven áradó forrása a Boldogságos Szűz csíksomlyói trónja előtti tisztelgésünk! Brandisz Éva élménybeszámolója!
Kilenc órakor indultunk el a szállásunkról Csíksomlyóra. Andi, Tomi, Zsani, Edit és Éva. Ahogyan közeledtünk, kilométereken keresztül már csak lépésben haladtunk, hömpölygött a tömeg a zarándokhely felé. „Véletlenül” Andi dobott egy balost egy rendőr mellett, ezért sikerült a tavalyi évekkel ellentétben most egy szuper parkolóhelyet találnunk a szántóföldeken. (zabföld volt…) Az utolsó helyeket foglaltuk el a „parkolóban”, ahol még nem süllyedtünk be a sárba. Rengetegen voltunk, gyülekeztek a zarándokok, gyalog, kocsival, buszokkal. Jó volt csatlakozni a zsibongó tömeghez, ki milyen céllal érkezett nem számít, valahol egy biztos: Isten áldása kísért minket. Mindenkinek arcára volt írva a várakozás, a tisztelet e szent nap iránt.
A Somlyó hegynyereg gyönyörű, aki látta már életében egyszer, az ide biztosan visszavágyik.
Nagy volt a meleg, mentünk felfelé, több irányból jöttek az emberek, egyre csak folyt az áradat. A közös cél mindenkit áthatott. Nem voltak sötét bőrűek vagy fehérek, nem voltak gazdagok vagy szegények, mindenki egyenlő volt a Nap alatt, magyar. Tomi egyfolytában csodálkozott, nagy élmény volt készülőben számára is. Megkerestük a Más tájak táblát, tavaly is ott álltunk páran. Letáboroztunk a gyékényre, ami később kiderült nemcsak alulról, de felülről is védelmül tudott szolgálni.
A hegynyeregben fehér zászlókkal kijelölt helyek voltak, ahol gyóntató papok várták azokat a zarándok lelkeket, akik bűneiket, terheiket szerették volna letenni. Jól esik néha talán leltárt készíteni mi az, ami terhel bennünket, mert sokszor ezektől a súlyoktól nem tudunk továbblépni egy-egy élethelyzetben. Ha nem is követi az ember a katolikus vallást, vagy bármelyik másik vallást bigottan – mivel a lélek épülésére szolgáló szertartások hiányoznak jelen életünkből – jól eshet úgy tenni mindent, ahogyan az megírva vagyon . „Teljes szívemből bánom minden bűnömet, mert azokkal a Jóistent megbántottam, erősen fogadom, hogy Isten segítségével a jóra törekszem és a bűnt kerülöm”.
Csodaszép szikrázó napsütés volt, nagyon meleg. A búcsús szónok Ft Borbély Gábor pápai prelátus, kanonok, nyugalmazott csíkszeredai főesperes-plébános az anyák, a nők szerepéről, védelméről, magasztalásáról szólt. (A hanganyag letölthető mp3 fomátumban a: http://www.magnificat.ro/multimedia/Punkosd07 tárhelyről.)
Félmillió zarándok egymást kézenfogva mondta a Mi Atyánk-ot. Hogy ott legyenek velünk azok is, akik csak otthonaikban csatlakoztak hozzánk, nekik is szólt ez az összefogás.
A mise végén a himnuszoktól – a pápai, a magyar és a székely – zengtek a hegyek körülöttünk, fogtuk egymás kezét és énekeltünk, a székely himnuszig még talán egységesen bírtuk torokkal, onnantól már itt-ott elcsukló megrendült hangok maradtak, és a könnyező emberekhez nagyon apró esőcseppekben csatlakozott az Ég is. Természet és Ember találkozott. Kívülről talán mindez giccsesnek tűnhet, átélve viszont teljesen megnyilatkozott ez az Erő. Soha talán szívhez bennünk ily közel nem volt még áhítat Isten-Természet-Ember iránt. „Édes Szűzanyánk könyörögve kérünk, mentsd meg e népet, vérző nemzetet…”
„…A szentmise véget ért menjetek békével…” Maradtunk.
Nagy élmény volt találkozni Márk József atyával az oltárnál a mise után, megköszönni egy kézfogással azt, hogy minden évben elküldi nekünk postán a pünkösdi búcsús „prospektet”. Jó volt mellette ülni az Oltár mögött. Fáradt, boldog ember 80 évével tekintett a világra. Beszélgettünk az előkészületekről, arról hogy milyen kicsi stábot igényelt a búcsús zarándoklat megszervezése a régi időkben, most már át kellett adja másoknak, mert egyedül csak a miserend megszerkesztését tudja vállalni. Végig mosolygott, nevetett, már tavaly is egy igazi bölcs szemével tekintett ránk, amiből áradt a szeretet. Kérdezte, itt vannak-e a többiek is? Jöjjünk el jövőre is, menjünk fel egy kicsit beszélgetni hozzá, vár minket – ez az üzenete! Ha itt leszünk még Isten segítségével el is jövünk. Itt leszünk – mondta ő bizonyossággal a hangjában.
Ekkor elkezdett esni az eső, mosta le a hőséget, fáradtságot, kétségeket…majd pici jéggolyócskákkal beüldözött minket az Ég a fák alá.
A gyékény, amin eddig ültünk, most felülre került. Énekeltük a süss fel napot, bohóckodtunk, majd lassacskán elmúlt a jégáldás. A tömeg lassan-lassan szétoszlott. Amint sétáltunk le a hegyről, az égből elszórtan gyönyörű jégdarabok hullottak: virágok, fák, kisebb, beazonosítható szimbólumok. Mi Szűz Máriát gyermekével vagy éppen szíveket láttunk a jégkristályokban.
Ismerős-idegen arcok szólítottak meg minket. Szembetalálkoztunk Irmával egy székelyudvarhelyi ismerőssel, Andi vette észre, odamentünk. Ő is készült a virrasztásra, ez is megerősített abban, hogy ott a helyünk, nem szabad kihagyni.
Lefelé a hegyről ott volt a Hűség forrása, és a Barátok Feredője. Láttuk a keresztelő medencét, melyben meg lehetett mártózni, majd a lábfürdő, melyben a hagyományok szerint két egymást szerető ember megmossa egymás lábát tiszteletük, szeretetük jeléül.
Itt is találkoztunk egy jóbaráttal, aki szintén azt jelezte, majd este a virrasztáson találkozunk…
Mások tükrében, ha nyitottá váltunk, megláthattuk önmagunk – érdemes volt ott maradni, és segíteni azt, mi úgyis utunk lényege. Bármi is vár ránk, bárhogyan is lesz az éjjel, maradni és átélni mindazt, amit nyújthatnak a percek. Lángos, bolt, vásárlás, búcsúzkodás a többiektől, akik „hazavágytak”.
Elköszöntünk – volt kis szomorúság azokért, akik nem voltak itt, vagy úgy döntöttek ez most nem az az út. Nem is amiatt, hogy együtt lenne nagyon szép, hanem a bizonyosság, hogy az élmény ennyi csodával tarkított nap után nem lesz átéltethető, elmesélhető, átadható számukra. Mint kiderült tényleg csak picivel kellett többet feláldozni érte, mint gondolatilag viselhető volt.
Csángó mise – Böjte Csaba szavai visszaadhatatlanok: „Már régen láttunk ennyi tiszta arcú, mosolygós, vidám lelkületű embert egy helyen – lett légyen az gyermek, fiatal, felnőtt vagy éppen idős. Amíg észrevesszük a bennünk, körülöttünk lévő jót, és nem vonakodunk megtenni, van feltámadás, van remény…” „…kezdjünk el jót tenni, és akkor megváltozik lelki állapotunk…” Felemelő volt, bár csak hallottuk, mert a templom, mire odaértünk tele volt. A csángók magyarul nem gyakorolhatják vallásukat, csak itt, ezen a napon. Egy kerékpáros, Ferkó Zoltán 2007. ápr. 22-én több mint 3000km-es zarándoklatra indult a budapesti Szent István Bazilika elől, hogy felkeresse a magyarországi, ausztriai, olaszországi és erdélyi egyházi központokat. A Vatikánban is járt, hogy segítséget szerezzen abban, hogy újra legyen magyar szó a templomaikban. Moldvában 250 ezer római katolikus van, és az általánosan elfogadott nézetek szerint ők mind székely származásúak, s a különböző székely kitelepítések és kivándorlások során kerültek Moldvába az 1250 és 1800 közötti időszakban. Bár magyar papjaik és magyar iskoláik – az ötvenes években 6 éves időszakot kivéve sohasem voltak, közülük még ma is körülbelül 60 ezren beszélik a magyar nyelv legarchaikusabb nyelvjárását. Hosszú volt a mise, pedig jócskán elkéstünk az elejéről. A derekunk jelezte, hogy az ácsorgás lassan az idegeire megy…ekkor megláttunk egy gyönyörű csángó nénikét, vékony arccal és hosszú orral. Rendíthetetlenül állt nem messze tőlünk, türelme, alázata és megrendültsége a nap folyamán sokadjára csalt könnyeket a szemünkbe. A nénike is törölgette a szemét a beszéd alatt ruhazsebkendőjével. Egyszerűen gyönyörű volt, feledhetetlenül szép. Mondanunk sem kell, a derékfájásunk is eddig a percig tartott. Nénike araszolt egyre beljebb, mindig utat kapott befelé, a mise végére be is jutott a templomba. A himnusz itt is nagyon szép élmény volt, megkaptuk a székely himnusz teljes szövegét egy zarándok „társunktól”. (Mellékelve a végén)
Megkérdeztük vajon elmondaná-e nekünk, mert nem ismerjük a teljes szöveget, a történelem során egy-két évvel ezelőtt egy negyedik versszakkal bővült. Felkészültünk a gyors diktálás utáni kézzel lejegyzésre, de véletlenül volt még nála egy példány a szövegből kinyomtatva.
Mivel elhangzott, hogy nyolctól virrasztás a templomban és már fél nyolc volt, lassacskán el kellett indulnunk a kocsihoz, hogy felöltözzünk. Enyhe szagokat már azért lehetett magunkon érezni az egész napos tapasztalatok után. Persze a természet ereje, az aranyat érő májusi eső „kicsit” még áztatott a földeken, nevetve próbáltunk a kocsihoz jutni a sárban. A kocsinál kiderült, jobb lenne onnan gyorsan bemenni a városba és ott parkolni, nehogy hajnalban még rosszabb legyen a helyzet. Izgalmak vártak, vajon nem fogunk-e besüppedve ottragadni, vajon ez hanyadik stációnk azon a napon…? Igaz, hogy az autó tetejére is sár spriccelt, de megkaptuk a segítséget, hogy kijussunk.
A városban mindenütt lezárt utcák voltak, nehéz volt megközelíteni a helyet, ahová igyekeztünk vissza. Megkérdeztük a rendőröket, merre menjünk, mert mi ugyanis virrasztani szeretnénk – kérdezték, miért hol álltunk eddig? Mondtuk, hogy á nagyon messze. Beengedtek minket az utcába, ahová senki mást, csak az ott lakókat. Behajtottunk egy utcába, leparkoltunk. No és hogy keresztünk is maradjon jócskán, minden kabátot, hálózsákot, takarót magunkra aggattunk. Felsétáltunk a kegytemplomhoz, bementünk, épp egy gitárzene végére értünk oda. Leültünk a földre a többiek közé minden cuccal együtt, de itt már éreztük, hogy tovább kell menni, vissza a plébániatemplomhoz. Ott fantasztikus élmény várt minket – gitárkoncert, zengett a templom, a nappal megismert arcok visszaköszöntek mindenünnen.
A zenekar akik még többet emeltek a hangulatunkon a Gável testvérek voltak, megvettük a koncert dvd-jüket, aki szeretné szívesen kölcsön adjuk. Előbbre költöztünk minden hozzánktartozó limlommal együtt. A telistele templomban egyedül mi ragaszkodtunk a „nehézségeinkhez”, akkor még nem tudtuk, hogy meredek hegymenetben, hajnalban és sötétben a meredek ösvényen, még nagyobb „szükségünk” lesz rájuk.
Sokat nevettünk, mosolyogtunk és éreztünk, mélyen, alázattal, áhítattal. Néha egymásra néztünk, nem kellett szólni, minden szemben, így a mienkben is tükröződött valami oly mély csodálat, bizalom, szeretet. Minden rendben és a helyén volt azokban a percekben. Mindig volt valami érdekes esemény, mellyel együtt az elalvás egyszerűen már elképzelhetetlen is volt, bár voltak páran akik néha lebólintották a padokat.
A koncertező Gável testvérek után egy fiatal pap beszélgetett velünk arról, vajon ma mit jelent találkozni Jézussal – a Szeretettel – és hogy mitől nehéz ma megtalálni a hivatásunkat? Álljon itt pár fontos pont a beszélgetésből:
1. Állhatatosan keresem hivatásomat
2. Leltárt készítek
Imádságban megkérem Istent, járja végig velem együtt eddigi életem eseményeit
Összeírom:
- minden pozitív képességemet
- mély tapasztalataimat
- találkozásaimat meghatározó emberekkel
- mindazt, amit igazán megéltem, átéltem
- végül ragadjam meg ezek értelmét, mondanivalóját
3. Példaképet, példaképeket keresek
4. Imaéletemet minőségileg javítom
5. Keresek egy lelkivezetőt, egy jó embert, aki kísérhet ezen utamon
6. Mindent megbeszélek Istennel, mindenben az Ő akaratát, üzenetét és ajándékát keresem.
Nagyon nem számítunk az Egyház törvényei szerint vallást vakon követő embereknek, de óriási élmény volt számunkra, hogy így is lehet Isten közelébe kerülni, és hogy milyen közel. Talán az igazi HIT-et akkor, ott éreztük meg igazán. Elmondhatatlan érzések, melyek nagyon erősen jelen voltak bennünk – összetartozás, együvé válás a többiekkel, a szeretet, a megbocsátás, remény, elfogadás, feltétel nélküli bizonyosság hogy mindez életünk lényege, útkeresésünk talán legfontosabb állomása.
Előttünk két lánytestvér ült – rácsodálkoztunk arra micsoda tisztelet és szeretet áradt belőlük egymás felé.
Hajnal 3-ig kb. 10 keresztény együttes „Oltáriszentség imádata” zajlott. Gitárzene, zsoltárok, idézetek, saját gondolataikat zenésítették meg, mindig voltak, akik velük énekeltek a padokban is. Főleg fiatalok voltak, sok helyes férfiú. Jól éreztük magunkat mellettük..
A sorokból jól láthattuk őket is. Tőlünk 2 óra tájban egy olasz félisten ült fekete fürtökkel, óriási barna őzszemekkel és ápolt, rövid szakállával. Ő gyakran bealudt a fáradtságtól, de igyekezett magát tartani és virrasztás után velünk indult fel a reggeli misére. Több magányosnak tűnő (de csak tűnő, mert ott senki nem volt az) hasonló belső és külső „szépséggel” megáldott férfinép emelte az est fényét . Az egyik magas szemüveges fiú még énekelt is velünk felfelé sétálva a Somlyó hegyre. Pont ilyenkor nem jut eszünkbe semmi más csak a Sárga rózsa. (jövőre jó pár dalt meg kell tanulnunk, ez a házi feladat)
A hegy lábánál vártak minket a csángó gyermekek és fiatalok, akik felvezették a zarándokokat együtt a 13 stáción keresztül a Jézus hágón a hegyre. Lentről felnézve elállt a lélegzetünk egy percre, hogy ezt ennyi csomaggal ilyen meredeken és teljes sötétségben képesek legyünk megmászni, de elindultunk. Felfelé menve az emelkedőtől mi tényleg nagyon kapkodtuk a levegőt, a csángók viszont hangosan énekeltek és furulyaszó kísérte őket. Minden stációnál megálltunk és két gyermek zseblámpa fényénél felolvasta Jézus szenvedéseiből melyik stáció mit jelképez és mesél el. Minden egyes állomásnál gyertyák égtek, de amúgy szinte vaksötét volt. Csúszkáltunk, kicsit izgalmas volt mi lenne, ha fentről valaki ránkborulna, mint a dominók… Ha megcsúsztunk, máris alánk karoltak, felsegítettek, nem eshetett bajunk. A kicsi gyermekektől kezdve az öreg, viseletbe öltözött nénikékig és bácsikákig, mindenki lelke eggyé vált és biztosak vagyunk benne, hogy Isten is ott volt velünk. A hegy lelke, azok lelke, akik valaha megtették ezt az utat és a mi lelkünk összeforrt, és ez az ERŐ vitt bennünket tovább felfelé.
Énekeltünk, mind a 13 stációnál együtt mondtuk a Mi Atyánk, és az Üdvözlégy Mária imát. A 14. stáció a hegytetőn szimbolizálta Jézus sírját. Jézus talán háromszor esett el a kereszttel, valahogyan közelítettünk ehhez a számhoz mi is azt a sok-sok felesleges meleg ruhát, hálózsákot, takarót cipelve. Biztosan nem volt véletlen, hogy nekünk azt a sok felesleges holmit cipelnünk kellett.
A hegytetőn van a Salvatore kápolna, ahol az oltár előtt a hajnali napfelkelte előtti misére gyülekeztünk. Csupa ismerős arc – nagyon csodás élmény volt. Itt is kaptunk szöveget, hogy a latin dalokat együtt énekelve mindenki bekapcsolódhasson a misébe. A pap arról beszélt, hogy tegyük le felesleges terheinket, ne vigyük, ami nem a mienk. Tisztuljunk meg a mai szent napon a napfelkelte segítségével, várva a Szentlélek – a Bölcsesség eljövetelét. Mise után átmentünk a Keleti hegyrészre, majd lesétáltunk a Somlyó nyeregbe ahol a nagymise is volt délután. Nagyon szép és hatalmas volt a köd. Fentről még láttuk hogy a völgyre teljesen ráült, a hegy viszont kiemelkedett a ködből. Lent a völgyben majdnem elképzelhetetlen volt, hogy ezen a nagyon sűrű ködön a nap képes áthatolni. Alig bírtunk magunkkal, leírhatatlan volt az élmény, amint annyian egy irányba nézünk, és alázatosan várjuk, azt hogy betöltse a napsugár a völgyet és a szívünket. Hamarosan egy nagyon pici vékony körív jelezte, hogy nini, mintha ott kelne valami fényesség a hegy mögött. Gyönyörű volt, határozottan emelkedett és jött felfelé, majd betöltötte a keleti égboltot. Valaki elkezdte énekelni a magyar himnuszt, melyhez mindenki csatlakozott. Dallama bejárta az egész völgyet. Nemcsak a Nap fénye, hanem a mi tekintetünk is átizzította a ködös levegőt. Hatalmas energiák szabadultak fel, ezt mindenki érezte. A székely himnuszt mi kezdtük el és a tömeg rögtön énekelte velünk tovább. Egyszerű szavakkal, hogy mit éreztünk, ez leírhatatlan – énekeltünk, bohóckodtunk, mint a kölyökkutyák egymásra nézve, nem tudtunk betelni az élménnyel, a látvánnyal, azzal hogy ennyien megosztottuk egymással mindezt. Nem számított az, hogy majdhogynem mindenki idegen egymásnak. Nem voltunk idegenek, testvérek és valahol egyek vagyunk, magyarok. Előttünk három férfi, hátunk mögött szintén…, egyszerre ennyi csodálkozó és alázatos férfiszem egy helyen…ilyen nincs, mondtuk egymásnak. Hol vannak ezek a pasik a hétköznapi életben?
Megkértük az előttünk álló egyik fiút, hogy készítsen rólunk egy képet – a srác megkérdezte, hogy kettőjükre gondol?… kissé gyűrtek voltunk, de annál több csoda élt bennünk attól kezdve.
Itt véget is érhetne a történet, de azért még lesétáltunk a hegyről, majd álmosan megtaláltuk a hazautat, feltétel nélküli bizonyossággal hittük hogy jó felé megyünk, amikor kiderült, hogy áá dehogy. Egy nagyon rossz, gidres-gödrös hegyi útra jutottunk, másik irányból, mint kellett volna, nagy kerülővel, de gyönyörű vidéken, erdei utakon jártunk. Csodaszép látvány volt, nem véletlen, mert csak mi láttuk ezt a mesebeli világot - egy igazi, működő vízimalommal az út mentén.
Amikor végre begurultunk a szálláshely udvarába és az itthon maradottakat megpillantottuk és megöleltük, tudtuk, hogy mi a feladatunk: szeretetet és békességet adni mindannyiótoknak.
Hadd búcsúzzunk egy Csíksomlyón látott felirattal:
ISTEN ÁLDÁSA HOZOTT, ISTEN ÁLDÁSA KÍSÉRJEN BENNETEKET!
És amit még mi ketten – Éva és Edit - hozzáteszünk:
Jövőre veletek, ugyanitt!
Békéscsaba, 2007. május 31.
SZÉKELY HIMNUSZ
Ki tudja merre, merre visz a végzet
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped
Csaba királyfi csillagösvényen.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár jaj százszor elborítja
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek
Megtörni lelkünk nem lehet soha!
Szülessünk bárhol, földünk bármely pontján
Legyen a sorsunk jó, vagy mostoha
/: Keserves múltunk évezredes balsors
Tatár török dúlt, labanc rabigált
Jussunk – e honban magyar székelyföldön
Szabad hazában, élni boldogan. :/
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Mádéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét idegenek dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
/: Édes Szűzanyánk könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet
Jussunk – e honban magyar székelyföldön
Szabad hazában, élni boldogan. :/
Kigyúlt a mennybolt, zeng a Hadak útja,
Csaba királyfi gyűjti táborát.
Szűnik az átok, kiapadt a kútja
Szívünkön égi öröm lángol át.
/: Hiába zúgsz már gyűlöletnek árja,
Megáll a szikla nem porlik tovább!
Imán az Istent újra megtalálja,
Köszönts ma népem üdvöd hajnalát! :/
Külön köszönetemet szeretném kifejezni Brandisz Évának amiért élményeit, tapasztalatait megosztotta velünk!
Kapcsolódó honlap:
|
|
|
