|
Kulcsszavak: Erdély, Románia, Székelyföld, Hargita, Zetelaka, Zeteváralja, Zetelaki víztározó, Nagy Lak I, Nagy Lak II, Nagy Lak III-VII vendégházak
|
| Bemutatkozás |
 |
|
Kedves erdélyi utazók! Nevem Nagy Árpád, 42 éves vagyok. Feleségemmel, Nagy Melindával vagyunk az Önök házigazdái.
Már tizedik éve, hogy a csodálatos környezetben épült nyaralónkból minősített erdélyi szállás lett. Azóta tudatosan alakítjuk és szépítjük , a mindenkori Vendégeink igényeit tartva szem előtt. (2007 tavaszán, a főépületet teljes egészében lebontottuk, majd újjáépítettük, ebből az alkalomból kicseréltük a vendégház bútorzatát is.)
A pozitív visszajelzések hatására, 2001-től, a szomszédos telkünkön megépítettük, a már működő kulcsosház párját: a
2007 tavaszán Európai Uniós pénzalapok igénybevételével (SAPARD) megépültek a , amelyek a már évek óta vendégeket fogadó Nagy Lak I és Nagy Lak II vendégházak sikertörténetét hivatottak folytatni. A minden igényt kielégítő, hárommargarétás minősítéssel rendelkező vendégházak a Zetelaki gáttól mindössze 300 méternyire, közvetlenül a Nagyküküllő partján épültek.
Hogy az egyre nagyobb számú helyigényléseknek eleget tudjunk tenni, ajánlatunkba belefoglaltunk több, hasonlóan szép környezetben épült, minősített (Partnerház) ajánlatát is.
Kedves Vendégeink!
A természet azzal áldotta meg a Székelyföldet, hogy kincseiből többet juttatott, mint más helyekre. A mi feladatunk, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítsuk, hogy a mindenkori Vendégeink zavartalanul fedezhessék fel e csodálatos vidéket.
Mi más lehetne egy vendéglátó küldetése a világban mint az, hogy néhány napra vagy néhány hétre otthont varázsoljon a betérőnek, mert a falak, a bútor, vagy a tető, önmagában nem válik otthonná. Tudatában voltunk ennek a ténynek már akkor, amikor a Vendégeink kényelmét szolgáló tárgyakat gondos aprólékossággal megterveztük és kiviteleztük. Azonban azt is tudtuk, hogy ezt a beruházást csak a vendégszeretetünk révén lehet életre kelteni, ezért a vendégházak biztosította kényelmet megtoldjuk egy mosollyal, egy kedves szóval, vagy éppen egy házi ízzel!
Nem véletlen a mottónk: "Vendégként érkezik, barátként búcsúzik."
Amennyiben egy meghitt, barátságos környezetben szeretné eltölteni a szabadságát, kérem, szenteljen figyelmet szállásajánlatainknak!
Ne feledje: Erdély tárt karokkal vár minden kedves Utazót!
Tisztelettel: Nagy Árpád
|
|







|
| |
|
| | | | | | | | | | | | | | | |
|
Vendégkönyv, vendégeink írták, vendéglátás, élménybeszámolók, vendégek fotói, vendégszeretet, Erdély, Erdélyi vendégházak, Románia, erdélyi turizmus, vendégház Erdélyben, Erdélyi üdülés, vendégszerető emberek, szállásfoglalás Erdélyben, erdélyi magánszállás, erdélyi szilveszter, erdely, székelyföld, szekelyfold, erdélyi utazás, szekelyek, Békási-szoros, magánszállások Erdélyben, erdélyben, erdélyi utazó, ökoturizmus Erdélyben, szálláshelyek, erdélyi kulcsosházak, erdélyi kiadó szállások, erdélyikulcsosház, szállásajánlatok, részletes szálláskereső, szálláshirdetés, székelyföldi utak, szekelyszallas, erdely szallas, erdélyiszállások, erdelyiturizmus, erdelyi utazasok, Szilveszteri ajánlatok, Szilveszteri szállások, erdélyi nyaralás, gyógyturizmus, programok, erdélyi szállások, székelyszállás, székelyszállások, szálláshely erdély, vendeghazak, szálláskereső, hétvégi kirándulás, kikapcsolódás, hegyek, nyár a hegyekben, Zetelaki gát, zeteváraljai viztározó, Zetelaka, kirándulás, körút, körútak, Zetelak, turistatájékoztató oszlopok, hegyimentő csapat, Hargita hegység gerincén, madarasi hargita, panzió, szállásfoglalás, pihenés, erdélyi kirándulás, Romania,
|
|
|